Mikor az álmok valóra válnak…

Volt egy álmom. Arról álmodtam, hogy külföldön tanulhatok, új embereket ismerhetek meg, szebbnél szebb helyekre juthatok el, és egy külföldi országban élhetek, mely egy új, érdekes kultúrával rendelkezik. Tudtam azonban, hogy ez mindig csak egy álom marad. Aztán valami történt, és minden megváltozott. Találkoztam a Velux Scholarship Program lehetőségével, és tudatosítottam, talán mégis van rá mód, hogy az álmaimat valóra válthassam.

Mikor megkaptam a hírt az International Business Academy-től: „Örömmel értesítjük, hogy jelentkezését elfogadtuk.”, nem hittem el. Miután leküzdöttem a sokkot, örömmel kezdtem el csomagolni, hogy felkészülten érkezhessek életem legnagyobb kalandjára.

Első napomon Dániában számos új dologgal találkoztam, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak nehézségek az elején. Meg kell említenem azonban azt is, hogy mindig akadt pár segítőkész ember, akik megkönnyítették a problémák kezelését. Függetlenül a bonyodalmaktól, rengeteg fantasztikus dolog történt velem; ahhoz azonban, hogy leírjam mindegyiket, túl kevés hely van ebben a beszámolóban. Habár, adhatok pár tanácsot, melyek hasznosak lehet annak, aki Dániába jön tanulni. A legfontosabb következtetések, melyekre Dániában jutottam, és melyeket az életem során is hasznosítani tudok, bárhol is élek majd, a következőek:

1.      Mosolyogj!

Hogy miért? Mert mindenki ezt teszi. Amikor az utcán sétálsz, olyan emberekkel találkozol, akik gondterheltségük ellenére is állandóan mosolyognak. Egyszerűen csak pozitívan gondolkodnak, és mindig az élet napos oldalát figyelik. Ne csodálkozz, ha egy idegen rád köszön az utcán, és szép napot kíván! :)

2.      Nincs rossz válasz. Csak gyenge érvelés.

A tanáraim Dániában megértették velem, hogy a véleményem igenis számít. Kíváncsiak voltak az ötleteimre, és rávezettek: minden az érvelésen múlik. Arra ösztönöztek, hogy bátran szólaljak fel, és mondjam el, mit gondolok. Most már tudom: ha jól érvelsz, az ötleted is nagy eséllyel el tudod adni! ;)

3.      Légy nyitott gondolkodású!

Ne ragaszkodj kizárólag csak egy megoldáshoz. Hallgass meg másokat, tanulj a hibáikból, gyűjts ötleteket és fejleszd ki a sajátjaidat! Tartsd a szemed a világon, és légy kreatív!

4.      Hagyd az esernyőt otthon!

A dán időjárás igazán szeszélyes. Ha hétágra süt a nap, mikor elindulsz valahova, az még nem biztosíték arra, hogy az időjárás nem fog perceken belül teljesen megváltozni. Ha elkezd esni, és ráadásul még a szél is fúj (ami elég gyakori idefelé), lehetetlen, hogy egy esernyővel megvédd magad! Hagyd az esernyőt otthon, és tarts magadnál mindig egy esőkabátot! ;)

5.      Élvezd az életet!

Nem kell választanod a jövőd felelősségteljes építése és az élet élvezése között! Mindkettőre van lehetőséged egyszerre! Minden azon múlik csupán, miként osztod be az idődet ;) . Hozd ki a legtöbbet az idődből, és tartsd észben, hogy egyszer élünk csak!

 

Véleményem szerint az, hogy Dániába jöttem tanulni, életem egyik legjobb döntése volt. Úgy gondolom, hogy egy diáknak sem szabad kihagynia a lehetőséget, hogy külföldön tanulhasson!