Alapvetően mindig is szerettem volna külföldön élni, kipróbálni magam egy idegen környezetben, formálni és tágítani a világról alkotott képemet, és aktívan megélni a nagybetűs életet.

Tizenegyedikes koromban kezdtem el aktívan foglalkozni a külföldi továbbtanulással, és a blogok, élménybeszámolók olvasgatása után az elhatározást tett követte, jelentkeztem Dániába. Aztán egy március végi napon egy rövid, tömör email egy dán intézménytől felforgatta addigi életemet, amit azóta sem bánok.  Már úgy ballagtam, érettségiztem, hogy tudtam, felvettek Dániába, így azért más volt megélni a középiskolás évek lezárására szolgáló vizsgákat. A nyár a búcsúzkodásról és készülésről szólt, míg elérkezett egy bizonyos augusztusi nap, amivel új fejezet nyílt az életemben.

2014 nyarának utolsó hónapjában tehát kiköltöztem Dániába, Koldingba, hogy az International Business Academy diákjaként Financial Management szakon tanuljak.

A kezdetektől fogva A csapat részének érezhettem magam, mindenki kedves és segítőkész volt, egyből bulikba, összetartásokra hívták a már itt tanulók az új diákokat, hogy senki se érezze magát egyedül. Aztán a bemutatkozó időszakot lezáró táncos-zenés mulatság után szépen lassan belelendültünk az oktatásba is ( persze nem hanyagoljuk el az iskolában található „klubhelyiséget sem).

A dán felsőoktatásról tudni kell, hogy nagyon gyakorlatorientált. Az elméleti részt azonnal gyakorlati feladatok követik, hogy a megszerzett tudást egyből kamatoztatni tudjuk. Rengeteg projektet csinálunk, ami jó lehetőség, hogy a világ minden tájáról érkező osztálytársainkkal közösen oldjunk meg egy valós példán alapuló feladatot, esetet. Legtöbbször a projektjeinket prezentáció, vagy beszélgetés keretén belül be is kell mutatni, gyakorlatilag „el kell adni” azt, amin dolgoztunk, nem elég csak megcsinálni, leadni, szóval túlélni.

Mivel kis, 30-35 fős csoportokban zajlik az oktatás, a tanárainkkal személyes kapcsolat alakult ki már az első hónapok után, a keresztnevükön szólíthatjuk őket és ők is igyekeznek megjegyezni az új arcokat. Egész egyszerűen jól esik nem csak egy Neptun kódnak lenni a rendszerben. Az órákon elvárt dolog az aktivitás, a véleményünk, ötletünk kimondása, a tanárok kifejezetten szeretik az értelmes, kulturált vitát, hiszen a világ szerencsére nem fekete és fehér.

Ahogy már említettem, a világ minden tájáról vannak itt diákok, akikkel egyből meg lehet találni a közös hangot az órák, illetve a programok alatt. Nagyon jó érzés ebben a forgatagban aktív tagnak lenni, egymás nyelvén ki tudja miket mondani, tradicionális ételeket főzni, közösen meccset nézni vagy egyszerűen csak rálátni a világra egy másik szemüvegen át, miközben a dánok nemzeti üdítőjét isszuk.

Bár még csak az első féléven vagytok túl, az IBA által nyújtott lehetőségekből már bőven ki tudtam/ tudom venni a részem. Beválasztottak az iskolát képviselő nagykövetek közé, így már kétszer volt alkalmam az IBA-t képviselni Budapesten. Tavasszal megyek International Week-re Rigába, ahol egy startup cég marketingstratégiáján kell majd dolgoznunk, és komolyan gondolkodom egy Erasmus féléven francia nyelvterületen is.

Sokan félnek a nagy változástól, nem szeretnének kilépni a komfortzónájukból, de külföldön, tandíjmentesen nemzetközi környezetben angolul kommunikálni egy olyan lehetőség, amit mindenkinek meg kell ragadni. Itt tényleg annyi a világ, amennyit beletöltesz.